Mi az a graft?
Graftnak az átültetendő szervet, szövetet nevezik. A hajátültetés területén a graft a szövethengert jelenti, amit átültetünk. Ebben bőr, kötőszövet és egy, kettő, három vagy négy hajhagyma és ugyanennyi hajszál található. Minden hajhagyma egy hajszálat termel. A FUE hajátültetésnél a hajat graftonként veszik ki, és ugyanígy ültetik vissza.
Az egyik klinika hajszál, a másik graft alapján számol. Miért?
A graft az orvos számára az elvégzendő munka mennyiségét jelenti. Egy graft kivétele egy mozdulat. A hajszálak száma a takarás minőségét jelenti. Ezért graftban számolni a hajátültető cégnek gazdaságosabb, hajszálban számolni etikusabb. Minden embernél más a graftok átlagos hajszálsűrűsége. Ezért ha valaki 1000 graftot vesz meg, nem tudhatja, hogy 1000 vagy 4000 hajszálért fizetett. Takarás szempontjából ez egyáltalán nem mindegy.
Amit kivesznek azt egyből át is ültetik?
A hajszálak kivétele és beültetése egészen más folyamat. Más eszközöket és a műtő átrendezését igényli. Ezért a hajátültetést végző orvosok először kiveszik az egy nap alatt átültetendő hajmennyiséget. A kivétel után a hajhagymák megfelelő körülmények között tárolva nyolc órán át életképesek maradnak. Ez az az időintervallum, amin belül meg kell kezdeni az első adag kivett haj beültetését.
Tényleg nem hullik ki?
A hajhullás oka a fejtetőn található hajhagymák dihidro-tesztoszteron (DHT) hormon érzékenysége. A hormon hatására a hajhagymák először gyengébb hajszálakat termelnek, majd elpusztulnak. Az elhalt hajhagyma nem termel többé hajszálakat. A tarkó feletti és az oldalsó területen a hajhagymák nem érzékenyek erre a hormonra. Ezt a tulajdonságot az átültetéskor magukkal viszik és ezért nem hullanak ki a későbbiekben sem.
Mit jelent a garancia?
A beültetett hajra élethosszig tartó írásos garanciát vállalunk. Erre a páciensek utánkövetése során tapasztalt jó eredmények adnak okot. Garanciánkban vállaljuk, hogy az általunk átültetett haj 97%-a kinő, és nem hullik ki többet.
Mennyire fáj?
A hajátültetés helyi érzéstelenítésben zajlik. Az érzéstelenítő injekciót még érzi az ember, utána már nem érez fájdalmat. Ezen kívül kényelmetlen lehet az egész napon át tartó ülés és fekvés. Ezt a kényelmetlenséget párnákkal és szünetekkel enyhítjük.
Nem lehetne altatásban?
Az altatás az aneszteziológusok által is csak indokolt esetben alkalmazott fájdalomcsillapító módszer. Magának az altatásnak is van (nem is kevés) kockázata. Mivel a hajátültetés csak igen kismértékű fájdalommal jár, nem érdemes az altatás kockázatának kitenni senkit emiatt.
Mennyi ideig tart?
A hajbeültetés egy-, két- vagy háromnapos beavatkozás. A beavatkozás hosszát a beültetendő haj mennyisége dönti el. Azért három nap a leghosszabb beavatkozás ideje, mert ennyi idő alatt fogy el a donorterületről az egy alkalommal kivehető hajmennyiség. Egy műtéti nap nagyjából nyolc órás, ezt az ebédszünet és a páciens által kért egyéb szünetek szakítják meg. Többnapos műtét esetén este haza lehet menni, és másnap folytathatjuk a műtétet.
Gyógyszert kell szedni utána életem végéig?
A hajátültetés lényege, hogy az átültetett hajak megmaradnak a továbbiakban. Ha valaki olyan stádiumban érkezik, hogy a hajhullása még aktív, az eredeti haja tovább fogyhat. A hajhullás megállítására két hatóanyag is alkalmas, az egyik a minoxidil, a másik a finasteride. Tájékozódás után, amennyiben valaki kedvet érez a gyógyszerek kipróbálásához, használhatja őket.
Mikor nő ki az új hajam?
Az átültetett első hajszál a beültetést követően egy hónap múlva általában kihullik. Ennek oka a trauma, mely a hajhagymát az átültetés miatt érte. Az új haj három hónap múlva kezd el kinőni, és fél év múlva már viszonylag sűrű lesz. Egy évvel az átültetés után mondjuk véglegesnek az eredményt.
Mire kell vigyázni utána?
A frissen beültetett hajat egy hónapig óvni kell. Nem szabad vele napon leégni, víz alá merülni, kerülni kell a szaunát és a sportot. Szélsőséges időjárás esetén az első hónapban sapka, kalap használata javasolt.
Olyan sűrű lesz mint amilyen volt?
A beültetett hajnál nem cél, hogy darabszámra ugyanannyi hajszál legyen a fejbőrön, mint előtte volt. Az a fontos, hogy ránézésre ne lehessen különbséget tenni a beültetett haj, és a mellette lévő eredeti haj között. Ez az az eredmény, amely sikeres hajbeültetést jelent.
Az átültetett haj nem fog máshogyan őszülni?
Nem. A haj egyforma tempóban őszül a donor- és a recipiens területen. A haj őszülési tempójában eltérés csak halántéktájon észlelhető. Ezen a területen némelyek gyorsabban őszülnek, mint a többi ember. Erről a területről azonban nem használunk fel hajszálakat a hajátültetés során.
Honnan lehet tudni, hogy pontosan mennyi hajszálat ültetnek be?
A hajszálak számolása azok feldolgozása közben történik. A kivétel után a graftokat egy asszisztens mikroszkóp alatt egyesével megvizsgálja. Óvatosan eltávolítja a felső hámréteget, majd osztályozza a graftot a hajhagymák száma szerint. Ezt követően a graft egy négyosztatú petri csészébe kerül, aszerint válogatva, hogy hány hajhagymát tartalmaz. Amikor a csésze megtelt, minden egységben megszámolják a graftokat. Az értéket felszorozva megkapjuk a hajszálak számát.
Mikor fog megállni a hajhullásom?
A haj tulajdonságai bonyolult módon, multifaktoriálisan öröklődnek. Emiatt sajnos nem lehet előre, például a rokonok haja alapján megmondani, kinek mikor áll meg a hajhullása, vagy mennyi haja marad a végén.
Mi fog látszani a beavatkozás után?
A hajátültetés után 3 napi látható lehet kisebb duzzanat. Ez némelyeknél egy, másoknál csak három nap alatt szívódik fel. Ha rövid a haj, a donorterületen láthatóak az 1 mm-es pontszerű sebek, amelyet a haj kivétele okoz. Ezek három nap alatt gyógyulnak be, és egy hétbe telik, míg teljesen eltűnnek a bőrről. A beültetett területen lehet bőrpír, és láthatóak az új hajszálak is.
Lehet mástól is hajat átültetni?
Egypetéjű ikerpár esetében igen. Más esetben a hajátültetés esetében nem éri meg vállalni a kilökődéssel járó kockázatot. Ugyanígy az ilyenkor szükséges, immunrendszert gyengítő gyógyszerek adása is túl kockázatos.
Lehet szőrt is átültetni?
Igen, lehetséges. Korábban, amilkor Klinikánk foglalkozott kutatással is, volt példa ilyen műtétekre is. A műtétet azonban a változó kivételi terület sajátosságai bonyolulttá teszik. A későbbiekben ezért kizárólag hajtranszplantációra szakosodtunk.
Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal! Jelentkezzen ingyenes orvosi konzultációra a +36 1 3 360 944, +36 70 5 888 666 telefonszámon, hívja az art4hair-t Skype-on, vagy írjon e-mailt az info@hajmax.hu címre.